Szerda éjfélkor derült ki, ki jutott közelebb az 1 millió forintos fődíjhoz a New York Café Bárzongorista Versenyén

A negyedik elődöntőn nemzetközi filmzene részletekkel, illetve a ’80-as, ’90-es évek magyar popslágereivel varázsolták el a zsűrit és a közönséget a művészek a Világ Legszebb Kávéházában. A New York Café Bárzongorista Versenyének erre a fordulójára előbbiekből szabadon készülhettek a versenyzők, míg a hazai zenék listáját Nyári Károly zsűri elnök állította össze. A mezőny tagjainak összesen két hetük volt megtanulni a 12 dalt, és az csak a helyszínen derült ki, hogy kinek melyiket kellett eljátszania közülük. A felsorolásban többek között Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Szécsi Pál, Zorán és még számos elismert hazai sztár szerzeményei szerepeltek.

Nyári Károly az est végén megköszönte a közönség érdeklődését, a versenyzőkkel kapcsolatban pedig örömmel állapította meg, hogy fordulóról-fordulóra egyre jobban „hozzák önmagukat”. A szakmai zsűri elnöke szerint ugyanis az az igazi profi, aki azt is el tudja játszani, ami nem az ő műfaja. Szentpéteri Csilla érzelmi oldalról közelítette meg az előadásokat: ő főként azt kereste, hogy a kávéházi atmoszféra minél színvonalasabb megteremtéséhez mit tesznek hozzá a mezőny tagjai. Ebben a fordulóban azonban inkább azt érezte, a finálé felé haladva a katarzis élményét felváltja a versenyszellem. Rakonczai Viktor ezen az estén is azt figyelte, ki hogyan tudja belecsempészni a saját zenei világát abba a műbe, amelyet előad. Szerinte érdekes átalakuláson mennek át a művészek, ahogy váltakoznak a műfajok: az ún. befutók a szerint cserélődnek, hogy éppen ki melyik zenei világot tudja jobban megragadni.

Ebben a fordulóban ismét hárman kerültek búcsú közeli helyzetbe, közülük a szakmai zsűri Banyák Józsefet mentette meg. A két párbajozóra, Csikós Józsefre és Szűcs Gyulára szerda éjfélig lehetett szavazni: a továbbjutó sorsáról a világhálón mondták ki a végső szót. A netes párbajra összesen 668 szavazat érkezett szerda éjfélig, ebből Csikós József 212 voksot, Szűcs Gyula pedig 456 szavazatot kapott. 

4 forduló eredménye.jpg

Ennek értelmében Szűcs Gyula játékát hallhatta a közönség a február 26-i, utolsó elődöntőn.

Szücs.jpg