Metro
Metro

Interjú
Tollár Mónikával,
a második
bárzongorista
verseny
főszervezőjével

>Versenyre hívják a bárzongoristákat?
>>A bárzongoristák különleges emberek: több száz számot kell ismerniük, s folyamatosan, több órán keresztül kapcsolatban kell állniuk a közönséggel, szórakoztatniuk kell a nagyérdeműt. Igazi virtuózok, akik tulajdonképpen az élőzene egyik legnehezebb műfalyában, egyfajta show-mesterként tevékenykednek. Egy jó zongorista fantasztikus atmoszférát tud teremteni bármely helyen. Célunk, hogy életben tartsuk még a századfordulós kávézói hagyományainkat, melyeknek fontos részei voltak a bárzongoristák.

>Hányan jelentkeztek, mit kell előadniuk a versenyzőknek?
>>Ma zárul le a nevezés, így még nem tudom, de tavaly mintegy százan indultak a vetélkedőn. Reményeink szerint, most is legalább ennyien, sőt, többen jelentkeznek, mivel az előző rendezvény nagyon sikeres volt. A zongoristák a versenyen különböző témák közül húzhatnak,-például operett, sanzon-, és ebben a stílusban kell egy tizenöt perces darabot előadniuk. Ebben az időintervallumban saját belátásuk szerint döntik el, hogy a stíluson belül hány számot fűznek egybe.

>Nyilvános lesz a döntő?
>>A döntő a nagykörúti Royal Szálló báltermében lesz november 29-én, ahol az elődöntőkön sikeresen túljutott hat legjobb bárzongorista méretik meg. Az esemény természetesen nyilvános. A helyszín tulajdonképpen tisztelgés a tavalyi győztes előtt, aki a Royal zongoristája volt, s az iránta tanúsított tiszteletből bocsátja rendelkezésünkre a szálloda a báltermet. A verseny győztese amúgy egy igen értékes digitális zongorát kap, illetve, természetesen nagyot nő a presztízse, ami a tavalyi győztesnek is sok meghívást jelentett.

Korchma Zsombor

«««