Orosz János
1926.
május 5.-én születtem Békéscsabán. Első két elemit Svájcban, Lausanne-
ban jártam, mert édesapámnak, artista lévén, oda volt szerződése.
11 éves koromban kezdtem el zongorázni, akkor kaptam meg az első
zongorámat... de 6 éves koromtól trombitát tanultam, mert az volt
otthon hangszerként. 1946-ban kerültem fel Pestre, felvételiztem az
Akadémiára, és Antal István tanítványaként három akadémiát végeztem...
Az első munkahelyem a Váci utcában volt, a Pax nevű bár -annak az az
érdekessége számomra, hogy a mellette fekvő utcában, a Petőfi
Sándor utcán Cziffra Gyuri játszott, a Café de Paris-ban. Na
most, ő nagyon sokszor átjött hozzám záróra után, mert nekem egy
Steinway zongorám volt - fantasztikus jó zongora volt - s neki egy
nagyon rossz. Iimádott leülni zongorázni. Mi persze körülálltuk
és csodáltuk őt, mert azt hiszem, fantasztikus volt amit művelt...
Bejártam a világot. 1962-ben engedtek ki Németországba feleségemmel,
Vadas Zsuzsával, aki jónevű énekesnő volt akkoriban. 1970-ben kerültem
ki először Amerikába, New Yorkba, ahol 13 hónapig dolgoztunk, majd
hazajöttünk egy kis időre... Azután kimentünk Los Angelesbe, ott 4 és
fél évig dolgoztunk, (szintén nem egyfolytában, kétévenként
hazajöttünk). Most már pontosan 56 éve, hogy lokálban, illetőleg hát az
éjszakában dolgozom. A legemlékezetesebb dolog az életemben az volt,
mikor épp Los Angelesben dolgoztam, és egyszer, amikor átmentünk
Palm Springsbe a feleségemmel, találkoztunk Elvis Presleyvel... Presley
nagyon-nagyon kedves volt, átölelt és azt mondta, csináljunk
közös fényképeket... Pályám folyamán nagyon sok hírességgel
találkoztam. Karády Katalinnal szinte naponta találkoztunk,
hol nála, hol pedig nálunk jöttünk össze, New Yorkban. Svéd Sándor is
ott élt. Volt egy olyan műsor, ahol mindketten felléptek és engem
kértek meg korrepetálni...
Amikor itthon a Két Medvében dolgoztam,
naponta bejárt oda egy nagyon kellemes hölgy... amerikai számokat
kért és én boldogan játszottam neki, azután egyszer bejött egy
ilyen amerikás magyar, és azt mondja: Te nézd, az a Glenn Close. -
Mondom, hát ne hülyéskedj, meg kéne hogy ismerjem. -Annyira
természetes volt, és annyira smink nélkül, - itt forgattak. És aztán
gondoltam, hogy ha már itt van egy ilyen híresség, kérek egy
autogrammot tőle. Odamentem hozzá, és mondtam, hogy kérnék egy
autogrammot tőle, de elutasított. Azt mondta nem, nem, holnap behoz egy
képet és az lesz majd az enyém. És valóban behozott egy olyan egész
nagy képet, és ráírta hogy köszöni a sok szép zenét és nem tudom,
micsoda...
Az idők folyamán nagyon sok számot írtam, sok zenét,
aminek a 80 százaléka a fiókban van, mert sohasem mentem el sehova sem,
hogy énekelje el valaki, vagy ezt csinálja, vagy azt... Amíg a
feleségem élt, addig természetes volt, hogy ő elénekelte a számaimat.
Volt egy pár olyan, ami úgy slágerközelben volt, de különösebb ambícióm
ilyen szempontból nincs. Nekem egyetlen borzasztó nagy vágyam
lenne, musical zenét írni... Én nem panaszkodhatom... mindig a
feleségemmel voltam, sajnos ő 4 éve elment. És ez egy katasztrófa volt
számomra. Egy teljes évig még zongorát sem láttam. Most már kezdek
magamhoz térni. A zene kell. Zene nélkül nehéz élni...