Orosz János

1926. május 5.-én születtem Békéscsabán. Első két elemit Svájcban, Lausanne- ban jártam, mert édesapámnak, artista lévén, oda volt szerződése. 11 éves koromban kezdtem el zongorázni, akkor kaptam meg az első zongorámat... de 6 éves koromtól trombitát tanultam, mert az volt otthon hangszerként. 1946-ban kerültem fel Pestre, felvételiztem az Akadémiára, és Antal István tanítványaként három akadémiát végeztem... Az első munkahelyem a Váci utcában volt, a Pax nevű bár -annak az az érdekessége számomra, hogy a mellette fekvő utcában, a Petőfi Sándor utcán  Cziffra Gyuri játszott, a Café de Paris-ban. Na most, ő nagyon sokszor átjött hozzám záróra után, mert nekem egy Steinway zongorám volt - fantasztikus jó zongora volt - s neki egy nagyon rossz. Iimádott leülni zongorázni. Mi persze  körülálltuk és csodáltuk őt, mert azt hiszem, fantasztikus volt amit művelt...
Bejártam a világot. 1962-ben engedtek ki Németországba feleségemmel, Vadas Zsuzsával, aki jónevű énekesnő volt akkoriban. 1970-ben kerültem ki először Amerikába, New Yorkba, ahol 13 hónapig dolgoztunk, majd hazajöttünk egy kis időre... Azután kimentünk Los Angelesbe, ott 4 és fél évig dolgoztunk, (szintén nem egyfolytában, kétévenként hazajöttünk). Most már pontosan 56 éve, hogy lokálban, illetőleg hát az éjszakában dolgozom. A legemlékezetesebb dolog az életemben az volt, mikor  épp Los Angelesben dolgoztam, és egyszer, amikor átmentünk Palm Springsbe a feleségemmel, találkoztunk Elvis Presleyvel... Presley nagyon-nagyon kedves volt, átölelt és azt mondta,  csináljunk közös fényképeket... Pályám folyamán nagyon sok hírességgel találkoztam.  Karády Katalinnal  szinte naponta találkoztunk, hol nála, hol pedig nálunk jöttünk össze, New Yorkban. Svéd Sándor is ott élt. Volt egy olyan műsor, ahol mindketten felléptek és engem kértek meg korrepetálni...
Amikor itthon a Két Medvében dolgoztam, naponta bejárt oda  egy nagyon kellemes hölgy... amerikai számokat kért és én boldogan játszottam neki, azután egyszer bejött egy ilyen amerikás magyar, és azt mondja: Te nézd, az a Glenn Close. - Mondom, hát ne hülyéskedj, meg kéne hogy ismerjem. -Annyira természetes volt, és annyira smink nélkül, - itt forgattak. És aztán gondoltam, hogy ha már itt van egy ilyen híresség, kérek egy autogrammot tőle. Odamentem hozzá, és mondtam, hogy kérnék egy autogrammot tőle, de elutasított. Azt mondta nem, nem, holnap behoz egy képet és az lesz majd az enyém. És valóban behozott egy olyan egész nagy képet, és ráírta hogy köszöni a sok szép zenét és nem tudom, micsoda...
Az idők folyamán nagyon sok számot írtam, sok zenét, aminek a 80 százaléka a fiókban van, mert sohasem mentem el sehova sem, hogy énekelje el valaki, vagy ezt csinálja, vagy azt... Amíg a feleségem élt, addig természetes volt, hogy ő elénekelte a számaimat. Volt egy pár olyan, ami úgy slágerközelben volt, de különösebb ambícióm ilyen szempontból nincs. Nekem egyetlen borzasztó nagy vágyam lenne,  musical zenét írni... Én nem panaszkodhatom... mindig a feleségemmel voltam, sajnos ő 4 éve elment. És ez egy katasztrófa volt számomra. Egy teljes évig még zongorát sem láttam. Most már kezdek magamhoz térni. A zene kell. Zene nélkül nehéz élni...