Az est fellépői:
Mida Oszkár
A Bárzongorista Egyesület egyik alapító tagja.
30 éve tevékenykedem a vendéglátóipari szakmában, ahol rengeteg kiváló zenésszel és különböző formációban dolgoztam Európában, Ázsiában, Afrikában és óceánjáró hajókon.
Részt vettem a 2011-es Bárzongorista Versenyen, ahol döntős voltam. Illetve képviseltem hazánkat a Milánói világkiállításon, mint bárzongorista.
Pályám során neves hotelekben, éttermekben, rendezvényeken dolgoztam. Jelenlegi munkahelyeim: a New York Kávéház, egy dunai vacsorahajó és egy budapesti étterem.
Hitvallásom, hogy a bárzongorista hagyományt őrizni, ápolni, népszerűsíteni kell! Elhivatottsággal, tisztelettel, alázattal és magas szintű szakmai tudással megőrizni.
Ottrok Béla
Amikor megszülettem még tehetséges zongoristának számítottam. Idővel azonban kiderült, hogy a tehetség nem elég.
Az életem, illetve annak szakaszai nagyvonalakban, egy romhalmaz azoknak, akik ismernek, viszont királyság azoknak, akik nem. „A világot már körbejártam”, a helyemet még nem találtam, eddig... Negyvennégy évesen elmondhatom magamról azt, amit sokan nem: egy igazi Tekergő vagyok.
Emlékezetemben még él egy régi álomkép, hogy amikor felnövök, körbeutazom Magyarországot. Mindenhol azt teszem, amit szeretek. Zenével fogok pénzt keresni, majd beutazom Európát a zeném révén.
Lehettem vagy tizenöt éves, amikor Apám mellett klarinétoztam egy vendéglőben Ráckeve egy arra alkalmasnak alig mondható helyiségében. Mert kicsi volt, büdös, ráadásul meleg volt a sör... Már akkor is nagyratörő álmokat szövögettem. Elhittem, hogy elég csak álmodozni, tenni pedig alig-alig. Lássuk be, nem ilyen egyszerű az élet!
Egy szép napon, szilveszterkor zenéltem egy dobossal Pomázon, egy vendéglőben. Megkérdezi meló végén tőlem, hogy lenne-e kedvem vele elmenni egy cirkuszba. Persze rögtön rávágtam: bohócnak felvesznek. A Magyar Nemzeti Cirkusszal beutaztam Magyarországot. Majd egy olasz cirkusznál találtam magamat. Itt mintegy tíz hónapot töltöttem, Dél-Európának körülbelül a felét jártam be. Ekkor az álmom teljesülni látszott.
A cirkuszi életem az utazásról szólt - amin nem is csodálkozhatunk egy vándorcirkusznál! A sok jövés-menésnek köszönhetem további hobbijaimat: az írást és a fényképezést.
A csavargásom mennyire volt rám jellemző a későbbiekben? A nagy szerelmek mindig megváltoztatják az embert, kit kicsit, kit nagyon. Ez a lány szerettette meg velem a jazzt. Bár már előtte is próbálkoztam mindenféle stílussal, de a Laskai Jazz Quartetben teljesedtem ki először, s kezdtem különböző improvizációk gyakorlásába. Sajnos nem sok koncertünk volt, s így sokáig ismét a vendéglátózással tartottam el magam. Csak a játékom változott egy kicsit... És ezért örökké hálás leszek.
Múlt nincs jelen nélkül, férfi szerelem nélkül. Persze amikor magányos valaki, akkor semmi sem sikerül. Csak a telefon van (meg a telefonszámlák), ami nyári délután megcsörren. Közli a volt tanárom, hogy lenne egy melója a számomra. Na végre! Csak csurran-csöppen valami nekem is. Ha már nincs kit szeretni, akkor legalább legyen hol elfeledni. Nagy nyugalommal kijelentettem, hogy akármilyen melód van, jöhet. Válasza a következő volt: itt a közelben. Mikor is mindent megbeszéltünk, pénzt, szállást, étkezést, a szokásos ilyenkor felmerülő kérdéseket, azért én csak megkérdem, hogy hol van az itt a közelben? Sanghai volt a válasz. Hat hónap, előtte két hónap felkészülés. Az első magyar étterem zongoristájaként voltam jelen egész Ázsia területén. Énekesnővel, akibe nem voltam szerelmes. Ezt lehet, hogy többen nem fogják elhinni, viszont igaz. Letelt az én kis időm Kínában, hazajöttem, majd újult erővel vetettem bele magam a magyar hétköznapokba.
Muzsikáltam több napon egy bárban, ahol mindenféle ember megfordult. Váltónapon egy szálloda bárjában, pénteken és szombaton Ráckevén. Ekkor kértek fel korrepetitornak az OSZK-ba. Így én lettem Sík Olga korrepetitora, az utolsó.
Az azóta eltelt pár évben, még egy hosszú utazás elé állított a sors. Leírhatatlanul szerelmes lettem. 2005-ben besétál egy lány, a korrepeticiómra, hogy ő lenne az, aki teljesen beképzeltnek tart, meg egyébként is akkora az arcom, hogy alig fér el a zongora mögött. Egy csomó hasonló szépet mondott. Mondanom sem kell majdnem házasság lett a vége.
2006-ban következett Japán: először három hónapra mentem, de végül hatot maradtam. Így utólag: zseniálisan éreztem magam. Ott nem... Nehezen viseltem amikor a mélyen tisztelt kolléga urak szívták a véremet. Sokszor gondolkodtam rajta: felajánlom, menjünk el egy kórházba vérátömlesztésre, biztos javított volna rajtuk…
Az elkövetkező időszak viszonylag csendesen telt körülöttem. Nem voltam külföldön évekig. Hiszen szerelmes voltam, s megvolt mindenem, amit csak igazán akarhattam magamnak. Étteremtől-étteremig, bártól-bárig jártam körbe a pesti éjszakát. Ott zenéltem, ahova hívtak. Igyekeztem a hely szellemiségének megfelelően tevékenykedni. "A szerelemnek múlnia kell, ha múlik akkor fájnia kell” …
2012-ben a következő állomás egy rövid kirándulás volt, “Ámerikában”. Kalandjaimról blog született. Szerencsémre annak a korosztálynak játszottam, akiket igazán tudok szórakoztatni. Egy zseniális szilvesztert töltöttünk el - a vendégek és én...
2013-ban ismét utazás, csak most melegebb éghajlatra. A Kanári-szigetek egyikére látogattam el, egy szerződésnek nem mondható megérzés alapján. Fuerteventura volt a sziget, ahol barátokra találtam, s kiváló muzsikusokkal zenélhettem együtt. Itt játszottam másodszor hivatalosan jazz zenekarban koncertet. Azt az érzést sosem fogom elfelejteni! A megérzésem helyesnek bizonyult, csak pozitív emlékekkel tértem haza. Ez a válaszom azoknak, akik szerint "nem tudok semmit..." Így engem nem zavart a helyzet, amit az élet produkált odakint. Azt csináltam, amihez értek: semmit. Napoztam, blogot írtam, esténként muzsikálni jártam, és ott fürödtem először az óceánban.
Persze ezzel az évnek nem volt még vége, megalakítottam életem első saját zenekarát, az Ingyen a Sört! Azóta már több koncertet adtunk s szerencsére eddig mindenhová visszahívtak bennünket.
Az év most kezdődött igazán. Nyáron csöng a telefonom. Hiszen az a dolga, felveszem, s egy ismeretlen ismerős ajánl nekem munkát egy hajón. Mivel jó ötletnek tűnt, természetesen igent mondtam. Ebből majd négy hónapos csónakázás lett. Először a horvát partokat róttuk, majd három hét szabi után a Kanári-szigeteknél kötött ki a hajó. Ismét találkozhattam barátaimmal, az év befejezése zseniálisra sikerült.
2018 őszén szálltam le a hajóról. Azóta itthon ténykedek. Több zenekarban játszom, s helyettesítek, ahova hívnak. Lett egy csodálatos feleségem, egy kislányom s nem tervezem az életemet nélkülük.
Taligás Tibor
Én nem vagyok igazi bárzongorista! Az igazi bárzongorista nem azt csinálja, amit én. Az igazi bárzongorista megnézi a vendég arcát, és teljesíti minden kívánságát, zeneileg. Én irányítom, hogy mit szeretnének hallani. Szeretem az igényesebb közönséget, nem szeretek bizonyos műfajokat, és nem is szívesen csinálom. Próbálok igényes zenét játszani, klasszikus zenében is, popzenében is, jazzben, tánczenében és az egyéb műfajokban is. Nem könnyű, ezt csak úgy lehet, hogy én még most is gyakorolok otthon... A vendéglátó az nem koncert. Az nem koncertpódium, nem úgy kell játszani, nem is úgy játszanak. Viszont én mégis beleteszem ezt is egy kicsit, mert úgy érzem, hogy valami pluszt kell adni, amit a lemezjátszó nem ad. Tehát amit én csinálok, az színes, az változatos. Mindig másképp játszom, nekem nincsenek nagy vicceim, nagy hátbaveregetős barátaim, és akkor mindenkinek a legjobb pajtása vagyok. Én a zenével tudok valamit elérni. Tíz ujjammal, az a zenekarom, és igyekszem ezt úgy csinálni, hogy másnak is megfeleljen. Szerencsére, azért van igény rá.
A legnagyobb baj az, hogy külföldön erre nagyobb igény van, mint itthon. Viszont jó is, mert egyetlen lehetősége az embernek arra, hogy megéljen: kijárni külföldre. Itt, Magyarországon ebből egyelőre nem lehet megélni. Azokban az országokban szoktam kint játszani, ahol a többi zenész is általában: kezdtem régen Norvégiában, Hollandiában, kicsit Ausztriában, és most Svájc az az állomás, ahová már elég régóta kijárok dolgozni. Megvannak a hátrányai, de feltalálom magam, viszek magammal egy elektromos zongorát, és gyakorlok… Úgyhogy egy magányos zongoristának, aki itt dolgozik, eléggé - színekben kifejezve - szürke az élete. De hát nem lehet minden színes, vibráló… Zene nélkül, azt hiszem, már nem tudnék élni. Ha most levágnák a két kezemet, akkor is valami zenével kapcsolatos dolgot csinálnék.
Mit jelent a zene nekem? Mindent. Nekem ez az életem, tehát akivel beszélek, az ismerőseim, azok is zenészek. És miről beszélnénk másról: a hangszerekről, a zenéről, a zenészekről. Meg a jó, meg a rosszabb dolgokról, ami mind a zenével kapcsolatos… Én nem vagyok megelégedve önmagammal. Lehet, hogy soha nem is leszek. Ezért gyakorlok. Soha nem vagyok megelégedve azzal sem, amit csinálok. Soha nem lehet tökéletes. Ha meghallom a saját felvételem, akkor azt gondolom, hogy ez borzalmas… A vendéglátónak vannak hátrányai, amikor olyan zenét kell játszanom amit igazából nem kedvelek, de hát nem az én szakmám, hivatásom az egyetlen, amiben olyan dolog is van, amit az ember nem szeret, és mégis csinálja. De hát engem ez éltet. Az, hogy előrébb jussak, minél jobb zenét játsszak a minél igényesebb hallgató társaságnak!