Régi idők mozija
(Bárzongorista gálaest)
a Kempinski Hotel Corvinusban
2006. december 7-8.
A tavalyi sikerre való tekintettel a Roland East Europe és a Filmmúzeum 2006-ban is megrendezte a Bárzongorista Gálát, mely (immáron negyedik alkalommal) nemcsak a régi pesti kávéházak hangulatát idézte, de egy elfeledett szakma még élő nagymestereit is bemutatta a nagyközönség számára.
E hagyományteremtő kezdeményezés az elmúlt évek során bebizonyította, hogy habár a bárzongorista szakma mára kissé feledésbe merült, az igazi zsűri, azaz a közönség érdeklődése, szeretete a bárzongoristák felé nem múlt el! Az est keretében fellépő bárzongoristák ugyanis nemcsak igazi zenei tehetségek, de szakmailag is első osztályú, csodálatos muzsikusok.
A gálaest különlegessége volt, hogy az elmúlt 3 év Bárzongorista Versenyeinek szereplői, azaz e szakma legjobbjai mutatták be tudásukat a nagyközönségnek:
- Farkas Sándor
(a 2003-as és a 2005-ös verseny
győztese)
- Orosz János
(a 2003-as verseny II.
helyezettje)
- Ökrös Ottó
(a 2004-es verseny győztese)
- Taligás Tibor
(a 2003-as verseny III.
helyezettje, valamint a 2004-es verseny II. helyezettje)
- Táborosi
István
(a 2004-es verseny III.
helyezettje és közönségdíjasa, valamint a 2005-ös verseny győztese)
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest elegáns, közel 400 fős bálterme mindkét este megtelt a műfaj szakmabelijeivel és szerelmeseivel, ahol a múltidéző est keretében közismert és népszerű dallamokból összeállított műsorok hangzottak el.
Az est első részében örökzöld melódiákból, valamint magyar és nemzetközi slágerekből hallgathattak olyan 12-15 perces összeállításokat a nézők, melyeket maguk a versenyzők készítettek. Ezt követően a bárzongoristák műsorait Bíró Eszter közreműködésével egy-egy zongorista-dizőz duett, azaz egy-egy múlt századi magyar sláger-összeállítás tette még különlegesebbé. A fellépő bárzongoristáknak végül egy-egy közismert régi magyar film (Meseautó; Halálos tavasz; Egy szoknya, egy nadrág; Pesti mese; Körhinta) 6 perces részletéhez kellet megfelelő aláfestő muzsikát rögtönözniük.
Az est további különlegessége, hogy a fellépés során semmilyen technikai kiegészítőt nem használhattak a résztvevők, csupán a kétkezi zongorajáték volt megengedett.
A gálaest háziasszonya Karafiáth Orsolya kortárs költőnő volt, aki nemcsak a fellépő művészek portréit írta meg, de egy sanzon dalszövegét és megalkotta külön erre az alkalomra.
A gálaestet a Filmmúzeum teljes egészében rögzítette és Karácsonykor a
TV-ben műsorára tűzte.
A rendezvényről komplett hangfelvétel is készült a Narrator Records kiadó
jóvoltából.
Mivel a Hamu és Gyémánt Magazinkiadó, valamint az Alexandra Könyvesház és a NARA Szalon (Makány Márta) együttműködő partnerként vett részt a gálaest létrejöttében, ennek köszönhetően nemcsak a nosztalgiát, de az eleganciát is élvezhették mindazok, akik ellátogattak a rendezvényre.
A rendezvény iránt érdeklődők ismét többféle jegyből választhattak: az egy fő belépésére jogosító Szóló jegy (3.500 Ft) mellett a Duó Jegy (10.000 Ft) tulajdonosait a 2 főre szóló belépőjegy mellé egy ajándék dupla CD-vel („Nosztalgia és elegancia" címmel, a tavalyi rendezvény komplett hanganyagával) is meglepték a szervezők. A Prémium Duó Jegy (22.000 Ft) tulajdonosai a 2 főre szóló belépőjegy mellé az estet megelőzően egy olyan exkluzív 3 fogásos vacsorát is elfogyaszthattak a Kempinski Hotel Corvinus éttermében, melynek keretében megkóstolhatták a zöldfűszer krémlevest füstöltlazac-csíkokkal és a narancsos-gyömbéres jércemellet zsályás szélesmetélttel és zöldspárga csokorral.