A Roland bemutatta
Weszely Ernő a Roland V-Harmonika tiszteletbeli nagykövete
"1953. április 10-én születtem Sümeg városában. Három éves koromtól kezdve nagyon vonzódom a zenéhez. Ezt akkoriban egy Orion típusú rádió és egy lemezjátszó segítette.
Négy éves voltam, amikor apám elvitt egy vak kántorhoz Sümegen. Nála kezdtem ismerkedni a zongorázás alapjaival.
A 70-es évektől kezdve a vendéglátóiparban dolgoztam, jobb-rosszabb körülmények között.
1984. szeptemberében a Budapest Ragtime együttes meghívott tagjai sorába. Tulajdonképpen ekkor indult el valódi zenészkarrierem. S bár a zenekarral bejártuk a fél világot, 1986-ban kiléptem az együttesből.
Ezt követően 1992-ig rendszeresen jártam ki egyedül külföldre dolgozni.
Azóta itthon próbálkozom.
Az utóbbi tíz évben sokat tanultam a digitális hangtechnikát. Ebben nagy inspirációt adott az 1996-ban megjelent Ray Charles lemez, ahol írva vagyon, hogy a keverési munkákat Ray Charles saját maga készítette.
Tíz éves korom óta vak vagyok. Nem zavar. A harmonikám édes-bús hangja minden gondot sutba dob.
A most megjelenő album lesz az ELSŐ önálló lemezem.
Épp ezért a februári koncert a meglepetések estéje lesz: Strausstól Ray Charlesig BÁRmi előfordulhat." (Weszely Ernő)
"Játszom neked bluest és bossanovát.
Hadd legyen a tiéd ez az éjszaka!
Ismered Ray Charlest? Én nagyon szeretem.
Vidd magaddal, ha elindulsz haza!"
Fellépő művészek voltak:
Csordás Ilona 'Plexi' ének, Emiri Almira zongora,
Hárs Viktor bőgő, Horoscsák Veronika ének,
Jármai Edit ének, Pataki Ádám V-Harmonika,
Szeverényi Mátyás gitár, Schramkó János dob,
Szirtes Edina Mókus V-Harmonika, hegedű, ének